„Fontos, hogy az ember megállja a helyét, ahová éppen fújja a szél”  

A budapesti székhelyű Magyar Egészségügyi Társaság (MET) Németh László emlékéremmel tüntette ki Széman Pétert, a szilágysomlyói Báthory István Alapítvány elnökét – derült ki múlt hét végén, a Szilágy megyei településen tizennyolcadik alkalommal megrendezett Báthory Napokon. A Kárpát-medencében élő orvosok találkozási lehetőségének megteremtéséért járó elismerést a későbbiekben veszi át a díjazott, ottjártunkkor az 1994 óta minden évben sorra kerülő orvostovábbképzőről és orvosi pályájáról is kérdeztük.


Az elmúlt tizenhét évben jól bevált gyakorlat folytatásaként idén is több hazai és külföldi orvos érkezett a konferenciára. – 1994 óta számos kérdést jártunk körül, több más mellett a gyermekgyógyászat, a tüdőgyógyászat, a szemészet és a sebészet terén, ami valamennyi résztvevő számára tanulságokkal szolgált. A romániai orvosok a konferencia révén ismerhették meg az onkológiában, az ideg- és elmegyógyászatban, valamint a kardiológiában alkalmazott PET/CT gépet és az annak segítségével végezhető vizsgálatok lényegét. Az 1998-ban tartott orvoskonferencia keretében zajlott az első román-magyar egészségügyi miniszteri találkozó: akkor Hajdú Gábor és Gógl Árpád vázolta az egészségügyi reform helyzetét és aktuális kérdéseit Romániában és Magyarországon – emlékezett vissza.

S hogy kicsoda tulajdonképpen az orvos Széman Péter? Kolozsvári születésű tüdőgyógyász szakorvos, aki az egyetem elvégzése után körorvosként kezdett el dolgozni Szilágyságban. – Abban az időben nagyon nehéz volt körorvosnak lenni egy eldugott kis faluban, de így visszagondolva nagyon hasznos időszak volt, hisz rengeteget tanultam a szakmáról, ugyanakkor a tapasztalatszerzésre is lehetőség nyílt. A szüléstől a laborvizsgálatokig mindennel kellett foglalkozni, sőt még infúziót is tettem fel – magyarázta. Folyamatosan olvasott, képezte magát, hisz a felmerülő problémákat „nap nap után meg kellett oldani, úgy, hogy közben a beteg bizalmával ne éljünk vissza”.

Ezt követően tüdőgyó­gyász szakképesítéssel dolgozott Kolozsváron és Bukarestben, majd Szilágysomlyón folytatta praxisát. – A lényeg, hogy az ember ott állja meg a helyét, ahová éppen fújja a szél – tette hozzá. Ennek jegyében a rendszerváltás után mind politikai és közéleti, mind pedig egészségügyi téren igyekezett tenni a magyarságért. Utalt arra, hogy az utóbbi években különösen is érződik Szilágysomlyón, hogy a közelben nem működik egyetem: mert azon fiatalok közül, akik Kolozsváron vagy Marosvásárhelyen részesülnek felsőfokú képzésben, nagyon kevesen vállalnak munkát a Szilágyságban. – Ezért azokkal kell dolgozni, akik itt vannak, és bár nagyon jól együtt is tudunk velük működni, bizonyos dolgok még mindig hiányoznak. Ennek ellenére igyekszünk tenni valamit nap mint nap az emberekért – tette hozzá Széman.

[ új hozzászólás ] ( 144 megtekintés )   |  oldal tetejére  |   ( 3 / 1252 )

<<Elsö <Vissza | 1 | 2 | Következö> Utolsó>>

Artsolution webdesign