Emlékjeleink


A Báthory emléktábla

A trianoni békediktátum óta eltelt 80 esztendőben tudatos politika rejti el, száműzi, semmisíti meg ittlétünk 1100 esztendejének jeleit. Szilágysomlyóról csak egy példát hoznék fel - az első világháborús emlékművet, amely átalakult a román nemzet hőseinek emlékművévé. Magyarságtudatunk megőrzésének szempontjából fontosnak tartom, hogy mindenki - az itt élők és az ide látogatók - számára egyértelműen jelezzük: vagyunk, élünk, létezünk. Az alapítvány első lépéseit is az emlékjel állítás irányította, a Báthory emléktábla.
Az 1993-ban állított kétnyelvű tábla mellé, 2000-ben lengyel nyelvű tábla került. Ebben az esetben már nem volt ellenkezés a hivatalosságok részéről, mégis nehezen ment. A gondokról talán Fekete András - aki az első Báthory óta eltelt időben volt alprefektus, és 2000-ben a Szilágy Megyei Önkormányzat alelnöke - tudna többet mondani, mert ő tartotta a kapcsolatot (néha ténylegesen átvitt értelemben a "forró drótot") a bukaresti Lengyel Nagykövetséggel, személyesen Mieczyislaw Olender tanácsossal. A tábla költségeit ebben az esetben a lengyel nagykövetség állta, és szintén a zilahi öntődében öntötték. A szöveget is nehezen kaptuk meg, de még nehezebben kapta az öntöde a pénzt. Úgy látszott, hogy már nem is lesz kész a tábla, de két nappal a Báthory Napok előtt elhozta Fekete András, és Hánis Géza tanácsos segítségével fel is került a falra. Nem vallottunk szégyent, pedig egy adott pillanatban majdnem úgy nézett ki. A táblaavatás napján, a lengyel követség tanácsosa meghatottan hallgathatta nemzeti himnuszát a cserkészek előadásában.


A Mártonfi emléktábla

Más okokból, de szintén nehezen ment a második emléktábla állítása is. 1995-ben volt száz éves évfordulója Mártonfi István doktor születésnapjának, akit mindenki ismert Szilágysomlyón és környékén. A kerek évforduló - no meg elődeink tisztelete - adta az alkalmat, hogy ünnepi ülést szervezzünk, emléktáblát avassunk, és Mártonfi utca elnevezését kérjük tanácsosaink segítségével. A polgármesteri hivatalban még ugyanaz a Gal Ioan volt a polgármester mint 1993-ban, aki - mint az első Báthory Napok esetében - nem merte vállalni a felelőséget arra, hogy engedélyezze (építési engedély) a tábla elhelyezését a Mártonffy ház falán, az utcanév-változtatást meg a megyei tanácsnak is jóvá kellett hagynia. Elvben nem volt gond sem a táblával, sem az utcanévvel, mert Mártonfi doktort mindenki tisztelte a megyében, csak amikor a kétnyelvű táblán a név magyarul való kiírását kellett volna jóváhagyni, akkor . akadtunk el.
Mártonfi doktort az örmény római katolikus egyházban keresztelték még a 19. században, amikor a hivatalos nyelv a katolikus egyház berkeiben a latin volt, és így keresztnévként a Stephanust írták be az anyakönyvbe. Gal polgármester mosta kezeit, és inkább kieszközölt egy megbeszélést az akkori megyei tanácselnökkel (Victor Hălmăgean) és RNEP-es prefektussal (Leontin Badea), valamint a törvényesség képviselőjével, a megyei tanács titkárával, (Nicolae Chişu, ő ma is ezt a tisztséget tölti be).
A tárgyalásra ketten mentünk el ifj. Mártonffy Istvánnal. Másfél órán át bizonygattuk, hogy Mártonfi doktort mindenki Istvánnak ismerte, hogy az nem beceneve a Stephanusnak, hogy a becenév a Pista bácsi, de mégsem jutottunk dűlőre. Bizonygatták a hatalom emberei, hogy ők nagyon törvénytisztelők, és a nevet a születési bizonyítvány után kell kiírni, hogy Mártonfi doktor volt olyan karakán ember, hogy ha nem magyarul lenne a Stephanus (sicc) akkor már megváltoztatta volna a nevét, hogy miért pont mi magyarok, akik mindig számon kérjük rajtuk a törvényességet, kérjük törvénytelenség elkövetésére őket. Kimondatott: csak akkor lesz tábla, illetve utcanév, ha a Mártonfi előtt a Stephanus szerepel.
Dolgavégezetlenül indultunk haza a polgármester társaságában. Bizonygatta, hogy ő megért, de a megyei hatalmasságokon nem tud túllépni. Az sem volt érv, hogy a Hajdu Attila (aki példaképének tekinti Mártonfi doktort, és ő volt az egyike azoknak akiknek az agyában megszületett a táblaállítás gondolata) által tervezett és az Ardelean Viorel, Acsádi Elek, Süle Csaba és Józsa Ferenc segítségével kivitelezett tábla már készen van. Öntsük újra - hangzott a jótanács A tárgyalások során már oda jutottam, hogy azt mondtam - az utcanév, melyet amúgy is a polgármesteri hivatal kell elkészítsen, a Stephanus névvel jelenjen meg, de a táblát inkább a Mártonffy ház belső falára tesszük fel, amelyik az utca felől látszik de magánterületen van és így nem kell hozzá városi engedély. A polgármester óvva intett ettől a lehetőségtől, barátságtalan gesztusként fogják kezelni a románok.
Tanácstalan voltam. Törtem a fejemet miként lehetne kimászni ebből a zsákutcából. Az „aludjunk rá egyet ” másnapra meghozta a megoldást. Bementem a polgármesterhez, és megkértem hogy telefonon javasolja a megyei vezetőségnek, valamint kérje a jóváhagyást, hogy ha a táblán csak a vezetéknév fog szerepelni, a keresztnév nem, akkor engedélyezik-e az avatást?
És láss csudát, jóváhagyták ! Már amikor javaslatomat megtettem, tudtam a megoldást is: Egy fémlappal le kell takarni az István nevet, és így csak Dr. Mártonfi jelenik meg. A hatalmasságok gondolkodásmódjáról csak annyit - vagy besétáltak a csapdába, vagy (és ez a valószínűbb) ők is kihátráltak volna a zsákutcából nagyobb presztízsveszteség nélkül. Becsületére legyen mondva, a polgármester vállalta a tábla leleplezését, melyet Balogh Sándort elnök úrral együtt tettek meg. Ott virított a tálba az István név nélkül, mely a takarás alatt volt, de mindenki tudta, (azt amit én már előre kiterveltem), hogy az idő vasfoga a takarást majd kikezdi, és idővel ez a földre hull. A jóslat bevált, a táblán ott van az István név a Mártonfi után, akárki megnézheti. Az, hogy nem látszott egyből, nem a mi szégyenünk volt.
Mártonfi doktor emléke sok embert vonzott. Az avatás előtt a délelőtti megemlékezésen olyan jeles személyek vettek részt mint Prof. Dr. Péter Mihály, Spielman Mihály (nevükkel találkoztunk már az alapítvány gondolatát támogatók között), Papp Béla, Prof. dr. Gyéresi Árpád. Megjegyzendő, hogy Papp Béla tanár úr előadása méltatta a jeles személyiség életútját. Az avatásnál Veress István kolléga megható szavakkal emlékezett idősebb pályatársáról, annak példamutató életéről, de ünnepi beszédet mondott Puşcas Ioan doktor is, akinek első lépéseit Szilágysomlyón Mártonfi doktor egyengette. A leleplezés után a táblát Tempfli József megyéspüspök úr áldotta meg.
Epilógus - a tavalyi esztendőben (2000) tudtam meg a táblaavatás pillanatában még létező Megyei Egészségügyi Igazgatóság egyik volt magas rangú vezetőjétől, hogy az 1995 végén történt leváltásom a szilágysomlyói korház éléről a Mártonfi tábla állításában vállalt szerepem miatt történt. Isten látja a lelkemet - megérte. A tábla ott van, remélem hogy hosszú-hosszú évtizedeken (ha nem századokon) keresztül fogja hirdetni Mártonfi doktor emlékét.


A honfoglalási emléktábla

1996 a honfoglalás 1.100. évfordulójának ünneplési lázában telt el a magyarság számára, szerte a Kárpát-medencében megemlékeztek a jeles évfordulóról. Ennek az esztendőnek méltó befejezéseképpen avattuk fel millecentenáriumi emléktáblánkat az év utolsó vasárnapján, fogcsikorgató hidegben, 1996 december 29-én.
Okulva az előzményekből, a táblát eleve a református templomba (amelyik ezt a lehetőséget felajánlotta, és Mike Zoltán tiszteletes személyében kezdeményezte is) terveztük, és tematikájának, kinézetének megtárgyalásában részt vett minden szilágysomlyói magyar egyház, civil szervezet, RMDSZ, magánszemély aki tenni akart valamit az ünnepért és a megemlékezésért. „Házi” képzőművészünk, Hajdu Attila vállalta az emléktábla tervezését és a már összeszokott csapat végezte a kivitelezést. (Hajdu Attila, Acsádi Elek, Ardelean Viorel, Józsa Ferenc, Orbán Géza, Király Barna, Komlódi István, Süle Csaba, Szűcs János). Felemelő és megható volt az ünnepség az ökumenikus istentisztelet keretében.


A Báthory szobor

Már 1998-ban rebesgették, aztán 1999-re bizonyossá vált, hogy Vitéz dr. Surányi László, Budapesten élő, szilágysomlyói születésű jogász egy Báthory szobrot adományoz a városnak. Méltó elhelyezése mindenki gondja, de az alapítvány lenne a legalkalmasabb ennek lebonyolítására. Mivel kimondottan köztéri elhelyezésben - a leírt többszörös előzmények nyomán - nem bízhattunk, megegyezés született Lőrincz Ferenc Ottó r. katolikus esperessel, hogy a - Lőrincz Lehel kolozsvári képzőművész által készített - szobornak legkézenfekvőbb helye a római katolikus templomkertben lenne. Hánis Géza segített a talapzat építési tervének elkészítésében, majd - párhuzamosan a’48-as emlékművel - megindult RMDSZ tanácsosaink által az offenzíva. Egyesek szerint a siker azért maradt el, mert a két tervezet (a negyvennyolcas emlékmű és a Báthory szobor) együtt lett benyújtva, de személy szerint nem osztom ezt a véleményt. Ha akarták volna, a polgármesteri hivatalban a két engedélyezési eljárást különválasztották volna, mint ahogy ezt jóval később észbekapva meg is tették.
Kifogás mindig akadt: a kivitelezési terv nem elég egyértelmű, műemlékvédelmi engedély megszerzése Bukarestből, de a legelső fázisban - amíg perrel nem fenyegetőzött érdekvédelmi szervezetünk - Ioan Pop polgármester egyszerűen nem adta ki a városrendészeti igazolványt, ami alapján elkészíthető a terv. És érdekes módon, amikor az igazolványt kézhezkapta a római katolikus egyház, ezen mint „születési” dátum egy pár hónappal korábbi keltezés volt olvasható !
Pedig az alapítvány kuratóriuma, RMDSZ-es képviselőnk, tisztségviselőink mindent megpróbáltak. Még a Művelődésügyi Minisztériumból is itt járt Csortán Ferenc igazgató, minden követ megmozgattunk.
Amikorra már köztudottá vált, hogy az 1999-es Báthory Napokon ismét lesznek külföldi, köztük lengyel résztvevők, a polgármesteri hivatal és a többségi tanácsosok gyorsan rábólintottak a szobor elhelyezésére. Szinte cinikusnak is nevezhetem az eljárást, mivel az (előzetes) építési engedélyt két nappal a "Napok" kezdete előtt kaptuk meg.
De ünnepségünk így is felemelő és méltóságteljes volt. Mert az ökumenikus istentisztelet keretében bemutatásra került a szobor, majd a koszorúzási ünnepség után sor került a talapzat alapkőletételére. És mire ezek a sorok megjelennek, bízva bízom, hogy a szobor elfoglalja helyét a római katolikus templomkertben, díszére válva városunknak.


Vissza az előző oldalra






Artsolution webdesign